- Dátum:
- Szerző: Szomor György
A 2025-ös év az elemzők szerint komoly fejleményeket tartogat az ingatlanpiac tekintetében. Nézzük meg milyen CSOK Plusz változások lépnek életbe 2025-ben.
A 2024-es év egyértelmű sikertermékének nevezhető CSOK Plusz 2025-ben néhány módosítással folytatja pályafutását. A következőkben sorra vesszük a legérdekesebb CSOK Plusz változásokat. A „régi CSOK” összesen több mint 240 ezer családnak nyújtott segítséget ingatlancéljaik megvalósításában, több mint 770 milliárd forint támogatással. A CSOK Plusz is valószínűsíthetően hasonló sikerek elé néz, hiszen a megjelenését követő első hónapban már ezer darab igénylésről számoltak be. A CSOK Plusz bevezetésekor a kritikus hangok is erőre kaptak, de egy év távlatából véleményem szerint sikeres családtámogatási elemnek tekinthető. A jelenlegi változások is inkább a pontosítás és könnyítés kategóriájába sorolhatók.
2025. december végéig azok a párok is igényelhetik a CSOK Pluszt, ahol a feleség életkora meghaladta a 40 évet, de az igénybeadás pillanatában már 12 hetes meglévő magzatot igazolnak. (Vagy gyámhatósági határozattal / előterjesztési kérelemmel rendelkeznek az örökbefogadásról.) Ez a könnyítés nagyon hasonlít a módosított babaváró első éves könnyítésére, ezek szerint a döntéshozók úgy látták, hogy a lehetőség babaváró esetében is bevált, sok párnak nyújtott segítséget.
A vásárolt ingatlan eladására az eddigiekben is volt lehetőség, az eladásig igénybe vett kamattámogatást és esetleges tartozáselengedést át lehetett vinni egy másik ingatlanra (a kormányhivatal engedélyével). Tehát egy másik vásárolt lakóingatlanra teherként ezek az összegek bejegyzésre kerültek és a bentlakási kötelezettség a továbbiakban az újonnan vásárolt ingatlanra vonatkozott. Azonban az eladott ingatlanra felvett hitelösszeget végtörleszteni kellett. A CSOK Plusz változásokat követően az ilyen esetekben a hitel végtörlesztése nem lesz feltétlenül szükséges.
Első látásra furcsának tűnő enyhítés, hogy a 2023-ban koraszülöttként megszületett gyermek (akinek a várható születési dátuma 2024-ben lett volna) 2025 február 10-ig benyújtott CSOK Plusz igénylés esetén vállalt gyermeknek figyelembe vehető.
Ha egy házaspárnak 2024-ben született volna a gyermeke, és 2024-ben a gyermek világra jötte előtt CSOK Pluszt vett volna igénybe, akkor a gyermek vállalt gyermeknek számíthatott volna. Azonban, ha koraszülöttként 2023-ban megszületett (amikor még a CSOK Plusz rendelet nem volt hatályban) a pár kieshetett a CSOK Plusz jogosultak köréből. Erre kínál megoldást 2025 február 10-ig ez a lehetőség. Így ebben a helyzetben új igénylés esetén akár további gyermek vállalása nélkül is jogosult lehet a házaspár a CSOK Pluszra, valamint a 2 éves szüneteltetéssel is lehet élni, ráadásul egy további gyermek születése esetén a házaspár a 10 millió forintos CSOK Plusz tartozáselengedésre jogosulttá válhat.
A CSOK Plusz esetében is van néhány feltétel, aminek az igénylést követően kellett megfelelni. A ingatlant nem lehet értékesíteni (csak bizonyos feltételek mellett), nem szabad elbontani, életvitelszerűen a támogatással érintett ingatlanban kell lakni, valamint nem engedhető át másik személy használatába. Az eddigi értelmezés szerint a kölcsön teljes futamideje alatt kellett vizsgálni a feltételek teljesülését, azonban ez a továbbiakban 10 évre redukálódik.
Ezt követően közeli hozzátartozó lakóhelyet létesíthet az ingatlanban, bár az ingatlan használatára eddig is lehetett joga. A módosítást követően akár be is jelentkezhet a CSOK Plusszal érintett lakóingatlanba.
Az igénylést követően születendő második és minden további gyermekre 10-10 millió forint tartozáselengedésre lehetünk jogosultak. De mi történik akkor, ha a fennálló tartozásunk nem éri el már a 10 millió forintot? Abban az esetben a fennálló tartozásunk erejéig lehettünk jogosultak a támogatásra.
Ha a 10 millió forintos tartozáselengedés igénylésének a pillanatában még eléri a tartozásunk a támogatás összegét, de a támogatás folyósításának a pillanatában már nem, akkor mostantól a különbözetet szabadon felhasználhatjuk.
Az is előfordult, hogy építési hitel esetén a készültségarányos szakaszos folyósítás miatt, a 10 millió forintos tartozáselengedési igény pillanatában még nem hívott le az adós 10 millió forintot a szerződött hitelből, hiszen az ingatlan készültségi foka még ezt nem tette lehetővé. Mostantól az ilyen esetekben a lehívott összeget elengedik valamint a 10 millió forintos tartozáselengedésből fennmaradó keret a következő részfolyósításból kerülhet jóváírásra.
A 2024 decemberében bejelentett CSOK Plusz változások eredeti formában a Magyar Közlönyben itt megtekinthetőek.
Ha már csak a megfelelő forrás előteremtése hiányzik elképzelései, álmai megvalósításához, vegye fel velem a kapcsolatot elérhetőségeimen keresztül, hogy egyeztettt időpontban átbeszélhessük az Ön számára legmegfelelőbb ajánlatokat.
Szomor György vagyok, független hitelközvetítő, hitelszakértő. Segítek az ügyfeleknek felkutatni a legjobb ajánlatokat, és végigkísérem őket a teljes igénylési folyamaton.